Ke* - Harry

És az utolsó ajándékom: Harry-s ke*!!! :D Boldog karácsonyt mindenkinek, és ezzel búcsúzom tőletek mára!!! Fogadjátok szeretettel!! Sziasztoook!!! Wendy voltam...

"Karácsony első napján a nagyidhoz igyekszel. Épp a fagyott járdán mész, mikor megcsúszol és majdnem elesel, de két erős kéz fonódik a derekad köré, megakadályozva ezzel a nagy csattanást. Felnézel megmentődre és eláll a lélegzeted is! Sötétbarna hajú, zöld szemű megmentőd nem más, mint maga Harry Styles! Épp szólásra nyitnád a szádat, de Harry betapasztja egyik hideg mancsával.

-         Kérlek, ne sikíts!- néz rád rémülten. Leszeded a kezét az ajkaidról, majd felhúzod a szemöldöködet.

-         Csak meg akartam köszönni, hogy elkaptál. - feleled.

Először elképedve néz rád, majd elmosolyodik.

-         Ilyen angyal máskor is a karjaimba eshetne- mondta cukin.

-     Hova igyekszel?- kérdezi.

-         A nagymamámhoz megyek karácsonyozni. – feleled gyanakodva.

-         Elkísérlek, hogy elkaphassalak, ha újra megcsúsznál. – kacsint rád huncut mosollyal.

Út közben sokat beszélgettek, majd a kapuban elkéri a számodat."

A folytatást a te fantáziádra bízom.

~VÉGE~

Ke* - Niall

A negyedik ajándékom számotokra ismét egy ke* story, Niall-al a főszerepben...:D I hope you like it! :D Fogadjátok szeretettel:

"Barátnőddel korcsolyázni mentek a közeli szabadtéri korcsolyapályára. Út közben forralt borral és forró csokival melengetitek fel magatokat, miközben jót beszélgettek. A pálya szélén felkapjátok a korikat és már suhantok is nevetve. Mivel jó korisok vagytok, így pár trükköt is megcsináltok esés nélkül.

-          Kéne neked egy pasi!- siklik melléd (LB-d neve), majd hozzáteszi:

-          Itt válogathatsz kedvedre. - kacsint sunyin. Miközben köröztök, a pasi állományt is felméritek.

-          Nézd azt a barnát, fekete dzsekiben a bejáratnál! Tök cuki!- mutat barátnőd egy pasira, mire te csak a fejed rázod.

-          Túl öreg.

-          És az a fekete bakancsos? Ahhoz mit szólsz? – int fejével egy másik fickóra.

-          Buzis…- fintorogsz.

-          Jajj már! Neked úgy látom Brad Pitt sem lenne tökéletes!- forgatja a szemét.

Megelőzöd a korival, majd hátrafordulsz hozzá kaján vigyorral, mire nekimész valakinek és a földön landoltok. Egy kék szemű, szöszi srác az áldozatod, fájdalmas képpel néz rád. Iszonyat helyes, gondolod magadban.

-          Bo… Bocsánat! – hebeged zavartan. – Nem figyeltem oda, ne haragudj! Megsérültél?

-          Nem, semmi baj!- enyhült meg a fiú arca. Feltápászkodik nagy nehezen és feléd nyújtja a kezét.

-          Niall vagyok. Hogy hívnak szépségem? – felsegít, majd miután biztosan állsz a lábadon, válaszolsz:

-          T/N vagyok… - próbálsz minél értelmesebb fejet vágni és nem nyáladzani. Közben észreveszed, hogy barátnőd vigyorogva néz titeket a pálya bejáratánál.

-          Ha már így levettél a lábamról szó szerint, nem jönnél el velem inni egy forró csokit? – vonja magára újra a figyelmedet.

-          Oké, de én fizetek, amiért elgázoltalak! – feleled vigyorogva, majd elindultok a kijárat felé. Egész este együtt vagytok, beszélgettek, forró csokiztok és sokat nevettek. Mikor anyukád felhív, hogy menj haza, mert már késő van, Niall felajánlja, hogy elkísér. Mikor a házatok elé értek, búcsúzóul Niall megcsókol és megbeszéltek egy randit másnapra. A második randitok is nagyon jól sikerül és azóta is egy pár vagytok. Minden évfordulótokat azon a korcsolyapályán ünneplitek, ahol először „egymásba botlottatok”."

~VÉGE~

U.i. Ezt a Mikulást én is beengedném a házba, sőt még az ölébe is ülnék! ;)

Ke* - Zayn

A harmadik ajándékom: Ke* Zayn-nel... :D Remélem mindenkinek tetszeni fog! Fogadjátok szeretettel:

"Zayn-nel már több mint 2 éve vagytok egy pár. Karácsonyeste van, kint szakad a hó, te az ablakban ülve kémleled a gyönyörű havas tájat. Egyszer csak Zayn lép eléd komoly arccal, amitől nagyon megijedsz.

-          Mi a baj?- kérdezed félve, majd nagyot nyelsz.

-          Beszélnünk kell… De előtte öltözz fel jó melegen, a ház előtt várlak.

Semmit sem értesz az egészből, de azért magadra kapod a csizmádat, kabátodat és a sáladat. Mire elkészülsz, Zayn a ház előtt vár rád. Kimész hozzá és csak aggódó arccal meredsz rá. Borús gondolatok cikáznak elmédben: Csak nehogy szakítani akarjon!

-          T/N. Már több mint 2 éve vagyunk együtt. Ez idő alatt sokmindent átéltünk. De ez nem mehet tovább így!- fordult szembe veled.

Már könnyek csillognak a szemedben. Hirtelen féltérdre ereszkedik eléd a hóban és egy bársonydobozkát vesz elő zsebéből.

-          Lennél a feleségem, életem szerelme?- kérdezte.

Nagy kő esett le a szívedről és a rémület helyét átveszi a felhőtlen öröm. A könnyek kibuggyannak a szemeidből.

- Hát persze!- zokogod és miután az ujjadra húzza a gyémántgyűrűt, a karjaiba veted magad és szenvedélyes csókban forrtok össze."

~VÉGE~

Ke* - Liam

A második ajándék: Ke* story Liam-mel...:) Fogadjátok szeretettel:

"Liam az egyik legjobb haverod. Tél van, a hóban hógolyóztok és hóembert építetek. Miközben Liam a hóember szén szemeit illeszti a helyére, te az egyik fa mögé bújsz, leguggolva hógolyót gyúrsz és felegyenesedsz. Kinézel a fa takarásából és akcióba lendülsz. Liam pont háttal áll neked és mivel nagyon belemélyed a munkába, nem is veszi észre, hogy eltűntél. Huncut mosoly kíséretében engeded útjára a hógolyót, ami épp tarkón találja a gyanútlan fiút. Gyorsan visszabújsz a fa mögé. Kuncogásod közepette észre sem veszed, hogy Liam rád talált a búvóhelyeden. Mire észbe kapsz, már késő és Liam hógolyózápora arcon talál. Nevetve-fulladozva rohansz a büntetés elkerülésének reményében, de Liam szorosan a nyomodban van.

-          Úgy is elkaplak! – hallod hangján az elfojtott nevetést. Hátrafordulva ráöltöd a nyelved, majd a következő pillanatban megcsúszol és nagyot zakózol a csúszós földön. Szerencsétlenségedre Liam felbotlik egy kisebb kupac hóban és rajtad landol. Arcotok csak pár centire van egymástól. Mélyen egymás szemeibe néztek, amitől pulzusod az egekbe szökik, hisz már rég óta többet éreztél puszta barátságnál iránta.

-          El kell mondanom valamit. - nyelt nagyot. –Beléd szerettem!- elmosolyodtál, mire furán nézett rád.

-          Én is beléd szerettem- vallod be, majd Liam átfogja a derekadat és szenvedélyesen megcsókol. Attól a naptól kezdve már nem csak barátok, hanem egy pár vagytok…"

~VÉGE~

A tél ölelése

Itt is az első ajándékom nektek karácsonyra, ami nem más, mint egy Louis-s novella!! Boldog karácsonyt 1D fanok! Fogadjátok szeretettel:

A Tél ölelése

- Ébredj, Jessy! Karácsony van!- sipított idegesítően húgom a fülembe. Fejemre húztam morgás közben a párnámat, de Heli kitépte azt a kezemből.

- Gyere már, te lusta lajhár! Nézzük meg, mi van a fa alatt!

- Jó, csak először öltözzünk fel.- ültem fel megadóan, majd kinyújtóztam, kiszálltam a jó meleg ágyikómból és a ruhásszekrényem felé vettem az irányt. Miután felöltöztem, Heli szobájába masíroztam.

- Kész vagy, törpi?- kérdeztem, miközben összekócoltam a haját.

- Persze! Már tök kíváncsi vagyok! – dörzsölte össze kezeit izgatottan.

- Remélem megkapom a One Direction-ös könyvet, amit már nagyon szerettem volna!- Húgom nagy One Direction rajongó. Sajnos. Reggeltől estig csak az 1D-ről beszél, 1D-t hallgat, 1D-vel van a szobája kitapétázva. Szóval számára a One Direction jelenti a világot, ami néha már az agyamra megy.

- Na gyere, nézzük meg, megkaptad e a könyvet. – sóhajtottam és a nappali felé kezdtem terelni Helit, ahova minden évben állítjuk a fát. Apa és anya huncut mosollyal az arcukon fogadtak a nappali ajtaja előtt. Különös… Miért csukták be az ajtót, hisz sohasem szokták? Összehúzott szemekkel néztem rájuk.

- Sziasztok! Mi ez?- mutattam a zárt ajtóra.

- Boldog karácsonyt!- szólaltak meg egyszerre és apa kinyitotta előttünk az ajtót. Kíváncsian léptem be nyomomban az izgatottságtól ugráló húgommal. Először nem vettem észre semmi szokatlant. Az ablak előtt díszelgett a hatalmas kék-ezüst díszekbe burkolt karácsonyfa, alatta nagy halmokban álltak a gyönyörűen becsomagolt ajándékok. Elindultam a fa felé és amikor körülbelül félúton jártam, nagy ordítást hallottam.

- Hahóóó!! Boldog karácsonyt!- ijedtemben majdnem felvisítottam. A hangok irányába fordultam és leesett az állam. Öt fiú állt nem messze tőlem télapósapiban, millió wattos mosollyal.

- ÁÁÁ!!!- sikította Heli és engem félre lökve a fiúkhoz sietett.

- Nem hiszem el!!! A One Direction itt van nálunk!!! ÁÁÁ!!!- én a fülemre tapasztottam a kezeimet.

- Sziasztok! Mi vagyunk a One Direction- harsogták, majd Liam kezdett beszélni:

- Azért jöttünk, hogy személyesen adjuk oda ezt a könyvet Helinek.- Heli majd kiugrott a bőréből.

- Én vagyok Heli. - motyogta szégyenlősen. A következő fél órában úgy pattogott a fiúk körül, mint a nikkelbolha. Először is leültette őket a karácsonyfa elé, fotózkodott velük, autogrammot kért és folyamatosan csacsogott, amit a fiúk szemlátomást nem bántak. Én csendben elosontam a kedvenc kanapémra, magamra húztam egy takarót és a gondolataimba mélyedtem. Semmi kedvem nem volt a jópofizáshoz, hiába volt karácsony. Éreztem, hogy valaki figyelt engem és mikor felnéztem, Louis kutató tekintetével találtam szemben magam. Mikor rápillantottam, elmosolyodott és felállt a helyéről. Felém indult, mire én ijedten összehúztam magam. Leült mellém és mosolyogva megszólalt:

- Szia! Én…

- Tudom!! Louis Tomlinson vagy! Ismerlek a húgom faláról…- „lőttem” le bunkón, mire nagy szemeket meresztett rám. Kissé elszégyelltem magam.

- Ez nem volt szép tőlem- húztam el a számat.

- Semmi baj. Nem szerethet mindenki minket. - majd fel akart állni, mire visszahúzta a kezénél fogva. Mikor hozzá értem, mintha áram szaladt volna végig a testemen. Azonnal elkaptam a kezem.

- Tényleg ne haragudj! Néha nagyon tapintatlan tudok lenni. - horgasztottam le a fejem.

- Jó, semmi baj!- emelte fel az államat. Valami megmozdult a bensőmben érintésétől. A gyomromban pillangók repkedtek és majdnem elolvadtam a felém irányuló gyönyörű kék tekintettől, de persze ezt nem mutattam.

- Beszélgessünk kicsit. – ajánlotta fel, miután elengedte az arcom. Kicsit csalódott voltam, hogy ilyen hamar véget ért a pillanat. Beszélgettünk mindenről. Családról, barátokról, az életünkről, vicces dolgokról. Idő közben rájöttem, hogy nem is különbözünk mi annyira.. Sőt! Sok mindenben nagyon is megegyezik a véleményünk. 

Észre sem vettük, hogy mennyire elrepült az idő. Kb. 2 óra traccsparti után Niall eltalálta, hogy énekelnek nekünk egy kicsit, így mi is csatlakoztunk a többiekhez. Miközben énekeltek, Louis végig engem nézett. Mintha kicsit csillogott volna a szeme, de lehet csak bebeszéltem magamnak. A banda a saját slágereiről áttért karácsonyi dalok kornyikálására. Eltorzított, vicces hangon énekelték pl: a „Let it snow-t”, amibe én és a húgom is bekapcsolódtunk. Nagyon sokat nevettünk együtt és hihetetlen, de összebarátkoztunk az öt idióta énekessel. Én egy idő után újra visszatértem a kanapéra, ahova követett Louis is. Észrevettem, hogy Harry sunyi mosollyal terelgeti ki a banda többi tagját húgommal együtt a nappaliból. Miután becsukódott az ajtó mögöttük, Louis megfogta a kezem, amitől a szívem gyorsabb tempóra kapcsolt.

- Ez mi volt?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Harry szerintem azt szeretné, ha lenne alkalmam kettesben lenni veled. - válaszolta vállvonogatva. Még mindig nem értettem a dolgot.

- Miért is kéne nekünk kettesben lennünk?

- Ezért!- válaszolta, majd odahajolt hozzám és könnyed puszit nyomott az arcomra.

- Nagyon tetszel nekem…- vallotta be elpirulva. Én elmosolyodtam és viszonoztam az arcrapuszit.

- Bevallom, te is nekem…- most már az én arcom is vörösben pompázott. Louis felkapta a fejét és észveszejtően mosolygott. Újra közel hajolt hozzám úgy, hogy szinte már összeért az ajkunk, de nem csókolt meg. Csak várt, hogy mit reagálok közeledésére. Úgy éreztem, belehalok, ha nem csókolhatom meg. Magamat is meglepve megszüntettem a köztünk tátongó ürességet és ajkára helyeztem az enyémet. Csókja lassú, de szenvedélyes volt. Örömmámorba úsztam és pattogtak közöttünk azok a bizonyos képzeletbeli szikrák is. Mikor vége lett csókunknak, csak szégyenlősen mosolyogni tudtam. Louis arcomhoz emelte a kezét és gyengéden simította végig. Elvesztem szemei kékjében és csak arra tudtam gondolni:

Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit csak kaphattam az élettől.

~VÉGE~

Remény

Halihó!

Hosszú idő után újra novellával jelentkezem! Lehet tapsolni, ugyanis ma gépeltem le a 3/4-ed részét! Ja és az egészet át kellett írnom, mert az első verzió enyhén szólva rossz lett szerintem... Pipáljon és kommenteljen mindenki, mert ha nem, akkor nincs semmi értelme annak, amit csinálok! 
Na de nem is pofázok többet, íme a remekmű, aminek főszereplője ezúttal Zoé és Liam! Jó olvasást kíván:

Wendy.  

Remény

Éltet, boldogságot és hitet ad: ezt jelenti a remény a legtöbb ember számára. De nekem nem. Nem hiszek, nem reménykedek semmiben lassan egy éve, amikor is leukémiát diagnosztizáltak nálam. Azóta összetörtem, elhagytak a „barátaim”, megkaptam a kemoterápiát és a dúsgazdag, fennhéjázó szüleim pedig bedugtak ide a klinikára, ahonnan valószínűleg én már csak koporsóban kerülök ki. Kihullott az összes hajam, csontsoványra fogytam és nyoma sincs annak az életvidám és elkényeztetett tinilánynak, aki egy évvel ezelőtt voltam. Eleinte sajnáltam magam és csak azt kérdeztem: Miért pont én? Aztán rájöttem, hogy valószínűleg a rák a büntetésem a sok rossz miatt, amit elkövettem mások ellen. Hisz olyan voltam, mint a szüleim: fenn hordtam az orrom, könyörtelen és gonosz voltam, de már más vagyok. Nagyon más.

Itt fekszek a korházi ágyon kopaszon, beesett arccal, megtörten. Bámulok ki az ablakon és nem gondolok semmire. Se jóra, se rosszra. Csak lebegek lélekben messze járva. Nem mozdulok, mintha már halott lennék. Távolian érzékeltem, hogy valaki belépett a szobámba. Az ágyamhoz lépett s felemelte hófehér kezemet a kórházi ágyneműről. Lassan felé fordítottam az arcomat kelletlenül, hisz sejtettem, ki az. Mary, az egyik kedves, mosolygós arcú ápolónő jött be hozzám. Sokat szoktam beszélgetni vele, szinte már csak miatta kapaszkodok rongyos életem utolsó szálaiba.

-          Szia Zoé!- köszönt lágy mosollyal, miközben a kezemet simogatta.

-          Szia Mary…- próbálok kedvesebb arcot magamra erőltetni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

-          Na, ugyan már! Legyél kicsit vidámabb, legalább ma!- simított végig az arcomon, mire én értetlenül kérdeztem:

-          A mai nap miben más, mint a többi?

-          Te nem tudod? Ma érkezik hozzánk látogatóba egy nagyon híres fiúbanda. Azt hiszem, One Direction a nevük.- felelte.

-          Ohh, jaj…- csak ennyit tudtam kipréselni száraz ajkaimon. Ismerem őket, nagyon is! Pár éve még az ő posztereikkel volt szinte kitapétázva az otthoni szobám fala, s valószínűleg abban az időben odáig lettem volna a boldogságtól, hogy találkozhatok a fiúkkal. Most viszont csak a szemeimet tudtam forgatni és baromira nem örülök, hogy idejönnek „együttérzősködni”. Semmi kedvem sincs hozzájuk. Mary látva bosszúságomat inkább magamra hagyott. Miután kilépett az ajtón, elővettem az ágyam melletti fiókból a kistükrömet és jó alaposan megvizsgáltam az arcomat, majd megállapítottam, hogy bármiféle szépészeti tevékenység hasztalan, mert szebb úgyse leszek. Csak vártam és vártam, hogy mikor érkeznek meg a vendégek, bár lehet, hogy hozzám be se néznek. Bár ne jönnének! Hisz valószínűleg nem leszek valami kellemes társaság a pesszimizmusommal és a mogorvaságommal. Pár perccel 10 óra előtt sikítozás, sírás és örömujjongás hangjai szűrődtek be a folyosóról. Valószínűleg megérkeztek a sztárocskák.

-          Hurrá..- mormoltam cseppet sem jókedvűen. Hirtelen kinyílt az ajtóm és Mary jött be újra:

-          Gyere kicsim! Itt vannak a fiúk!- mondta izgatottan. Én csak megráztam a fejemet és feküdtem tovább, mint egy darab fa. Mary csalódott fejet vágott, megrántotta megadóan a vállát és elhagyta a szobát. Körülbelül 1 órával később újra nyílt az ajtó és már nyitottam a számat, hogy közöljem Maryvel, hogy semmivel sem tud kicsalogatni az ágyból, s felé fordultam, de meglepetésemre nem Mary állt ott. Liam Payne volt az, egykori kedvenc bandatagom. Észbe kaptam, s becsuktam a számat, majd nyeltem egyet.

-          Bejöhetek, Zoé?- kérdezte halkan. Csak bólintani tudtam. Becsukta az ajtót, megfogott egy széket és az ágyam mellé húzta.

-          Szia Zoé. Liam vagyok.- ráemeltem tekintetem s erőt vettem magamon, majd megszólaltam:

-          Honnan tudod a nevemet? Amúgy nem vagyok beszédes kedvemben. - fordultam el tőle.

-          Mary nővér mesélte, hogy van az 502-es kórteremben egy gyönyörű lány, aki begubózott és nem akarja kidugni az orrát a szobájából. Így ha te nem jöttél ki, én jöttem be hozzád.- mosolygott rám.

-          Kérlek, hagyjuk ezt! Nem vagyok szép és társaságra sem vágyom, szóval el lehet húzni!- csattantam fel mérgesen és az ajtóra mutattam. Felemelt kezemet hirtelen Liam elkapta, és tenyerei börtönébe fogta. Ki akartam húzni a kezemet, de erősebb volt nálam. Megadóan ráemeltem a tekintetemet és rámordultam:

-          Mit akarsz!

-          Kicsit felvidítani téged. – hangja lágy volt. Érintésétől és dallamos hangjától felforrósodott az arcom és nagyot dobbant a szívem. Fura érzés volt, mivel már régen nem történt velem ilyen… Nem éreztem már rég ennyire elevennek magam!

-          Felesleges törnöd magad. Soha többé ebben az életben nem leszek vidám már, hisz minden remény elhagyott. - suttogtam halkan.

-          Pedig nem szabadna feladnod a reményt. Igaz, hogy csak most ismertelek meg, de megkedveltelek. Kérlek, az én kedvemért higgy a gyógyulásban!- beszéd közben egyik kezével az arcomat kezdte simogatni gyengéden. Nem tudom, mi ütött belém, de azt éreztem, hogy a belsőm remeg, a gyomrom liftezik. Ezután Liam folyamatosan beszélt hozzám. Mesélt a bandáról, önmagáról és hogy szerinte mi az élet értelme. Azt vettem észre, hogy egy idő után lehullott rólam a mogorva álarc és őszinte rajongással néztem vonásait. Az idő múlásával egyre többször szólaltam meg én is és szinte nem ismertem magamra. Kezdtem kinyílni neki, amit nem bántam.

 Néhány óra beszélgetés után fogta a pulcsiját és feltápászkodott a székről. Megijedtem őszintén és félni kezdtem, hogy újra eljön a reménytelenség számomra. De mit gondoltam? Hogy örökre itt marad? Nem elég ez a pár óra nyugalom és öröm? Egyértelműen többet akartam, ami őrültségnek hangzik. Töprengésemet Liam hangja szakította meg:

-          Mennem kell, várnak a többiek. Ígérd meg nekem, hogy soha többé nem leszel szomorú és újra reménykedni fogsz, Királylány!- nézett komolyan a szemembe. Annyira édes fejet vágott, hogy nem bírtam tovább és egy év szomorúság után végre újra boldogan elmosolyodtam. Erre Liam is elvigyorodott és megszólalt:

-          Csoda történt! Tudsz mosolyogni és méghozzá milyen édesen!- kacsintott rám, mire elpirultam.

-          Na mi lesz az ígérettel?- a mosolya eltűnt, helyette megint bevágta a komoly figurát.

-          Jó, oké! Ígérem!- néztem mereven magam elé. Meglepetésemre újra megragadta a kezemet és a szívére tette.

-          Ígérd meg úgy, hogy közben a szemembe nézel, mert nem ér nem betartani! Ellenőrizni foglak.- már szinte megijedtem komolyságától. Látszott, hogy őszintén aggódott értem és őszintén azt gondoltam, hogy meg fogom tenni, amit kíván, így magabiztosan néztem bele gyönyörű barna szemeibe és végre feleltem neki:

-          Nem hagylak cserben, megígérem!

-          Helyes, ezt már szeretem!- nevetett fel, majd hozzám hajolt s arcon puszilt. A gyomromban feléledtek a pillangók és vad „táncba” kezdtek.

-          Szia Királylány!Most megyek… Légy jó és ne feledd az ígéreted!- halk léptekkel ment ki az ajtón. A küszöbnél még visszafordult, dobott egy puszit és rám mosolygott.

-          Amit megígértem, be is tartom!- kiáltottam utána, mikor becsukódott kórtermem ajtaja.

 Hirtelen ötlettől vezérelve megkapaszkodtam az ágy szélében és ülő helyzetbe húztam magam. Oldalra fordultam és lecsúszott lábaimról a takaró. Megtornáztattam a lábujjaimat, majd óvatosan leléptem a padlóra. Hosszú hetek óta ki sem keltem az ágyból, így elég bizonytalanul álltam a lábaimon. Épp tettem pár lépést a szekrényem felé, mikor belépett Mary, kezében az esti gyógyszeradagommal. Mikor felnézett, kiejtette a tálcát a kezéből, ami hangos csattanással ért földet. Odarohant hozzám és csodálkozva kérdezte, miközben elkapta a karomat, hogy megtartson, mielőtt felbuknék a saját lábamban:

-          Te meg mit csinálsz?

      Elmosolyodtam s mosolyom most nem volt erőltetett. Biztos hangon válaszoltam:

-          Betartom, amit Liam-nek ígértem!

*Pár évvel később

Ideje készülődnöm a One Direction Londoni koncertjére. Mielőtt felvetődne a kérdés: igen, élek! Az orvosok 15% esélyt adtak a gyógyulásomra. Kitartottam és most itt vagyok! Bemutattam a ráknak és mára már makkegészséges vagyok. Liam látogatása óta rengeteg minden történt velem: a szüleim hivatalosan is lemondtak rólam azzal az indokkal, hogy nekik nem kell egy „selejtes gyerek”. Először kétségbe estem, de mint mindig, Mary a segítségemre sietett. Befogadott és teljesen olyan lett számomra, mintha az édesanyám lenne. Marynek és Liam-nek hála, újra feléledt bennem a remény és így bátran helytálltam a legfájdalmasabb pillanatokban is. Újra boldog és egészséges lettem, a hajam is kinőtt, ami már jóval a vállam alá ér már. Hihetetlenül hálás vagyok Liam-nek, hogy segített elindulni ezen a nehéz úton, így most megpróbálok a mai koncerten valahogy köszönetet mondani neki. Csak tudnám, hogyan juthatnék a közelébe!

 Hajamat kiengedve hagytam, csak egy vékony tincset fontam be elöl és tűztem hátra. Testhez simuló fekete farmert, fekete fűzőt, a kedvenc bőrkabátomat és egy Nike hosszúszárú cipőt vettem fel. A sminkeléssel nem foglalkoztam, mert fő a természetesség. Végül befújtam magam a Puma parfümömmel. Felkaptam a táskámat, megpusziltam Mary-t, aki sok szerencsét kívánt, majd elindultam a koncertre. Az első sorba szólt a jegyem, így nem siettem annyira. A stadion előtt nagy tömeg fogadott, amitől kissé megijedtem, de ha már eddig eljutottam, nem hátrálok meg. Rövid időn belül kinyitották a kapukat és özönleni kezdtek befelé az izgatott rajongók. Körülbelül fél óra múlva az előzenekar fellépésével elkezdődött az este, majd jöttek a fiúk. A kisfilmen, amit az elején levetítettek, elsírtam magam, mivel Liam engem is megemlített benne. Még mindig a könnyeimet törölgettem, mikor elkezdődött a koncertjük. A fiúk vidámak és elsöprőek voltak, én pedig rengeteget kacagtam rajtuk. Szememmel mindig visszatértem Liam-re, aki nagyon jól szerepelt. A koncert közepén beharangozták, hogy hamarosan válaszolni fognak pár kiválasztott twitter-kérdésre.

Ekkor eszembe jutott valami. Mi lenne, ha így üzennék? Előkaptam a mobilom és már pötyögtem is a szöveget, majd miután elküldtem, zsebre raktam a telefont. Mikor a twitter-kérdések következtek, szinte már a körmömet rágtam idegességemben. Sorba jöttek a kérdések, de egyik sem az én köszönetem volt. Az utolsó üzenet következett s ekkorra már lemondtam róla, hogy az enyémet írják ki. Felnéztem a kivetítőre, majd Liam-re. Nagyot sóhajtottam, majd becsuktam a szemimet. Mikor újra felnéztem, felsikítottam. Ez az! Az én üzenetem díszelgett a kijelzőn, ami ez volt:

 „Köszönöm Liam, hogy reményt adtál. Miattad nem adtam fel, küzdöttem s legyőztem a rákot! Örökké hálás leszek neked: Zoé, az 502-esből.”

Zayn olvasta fel a szöveget, közben Liam felkapta a fejét. Innen is láttam, hogy könnyek csillantak meg a szemében. Ide-oda cikázott szeme a közönségen s közben szájához emelte a mikrofonját:

-          Hol vagy Zoé?! Jelezz valahogy és felkísér valaki a színpadra!

Ledermedtem, mivel én nem akarok felmenni oda! Most mit csináljak? Kis hezitálás után viszont úgy döntöttem, hogy nem érdekel semmi, hisz nagyon hiányzott Liam és szeretnék neki személyesen is köszönetet mondani. Esélyt sem adtam magamnak, hogy meggondoljam magam és felálltam a helyemről, majd integetni kezdtem.

Harry vett észre először:

-          Nem ő az?- kérdezte Liam-től.

Liam rám nézett, én pedig elmosolyodtam. Ő is mosolygott, úgy válaszolt:

-          Ezt a mosolyt ezer közül is felismerem.- intett az egyik biztonsági őrnek, aki odajött hozzám és kikísért a helyemről. Egyenesen a színpad lépcsőjéhez vezetett. Liam rohant elém, megfogta a kezem és szinte felrántott maga mellé. Karjaiba zárt, hajamat simogatta és úgy motyogta a fülembe:

-          Annyira hiányoztál! Egy héttel a látogatásunk után visszamentem, de már sehol sem találtalak és a recepcióst sem tudtam megvesztegetni semmivel sem, hogy elmondja, hová lettél! Már azt hittem, meghaltál!- hallottam hangján, hogy sír. Eltolt magától s szemembe nézve kérdezte:

-          Hogy vagy Királylány? Mi történt veled?

-          Felépültem. Az orvosok szerint max. 15% esélyem volt rá. Hála neked, újra reménykedni kezdtem, így volt erőm legyőzni a betegséget. Egy éve tünetmentes vagyok!- már sírtam én is, mint a záporeső. Arcomhoz emelte a kezét, mikor újra belekezdtem:

-          Köszönöm Liam, hogy Te voltál számomra a gyógyszer- könnyeimen keresztül nevettem rá.

-          Nem én voltam, hanem te voltál olyan erős, hogy legyőzd a betegséget.

-          De te kellettél hozzá, hogy el tudjam kezdeni az egész felépülést.- fogtam meg arcomon nyugodó kezét. Csak néztük egymást és megszűnt számunkra a külvilág. Távolian érzékeltem, hogy a közönség éljenzett és sírás hangjai jutottak el a fülemig. Észre sem vettük, hogy a nagy vallomásaink közben egy statiszta egy mikrofont tartott a közelünkben, így mindenki hallotta beszélgetésünket a stadionban. Elszakítottam tekintetem Liam-ről és a közönségre néztem. Többen szemüket törölgették, mások biztató szavakat kiáltoztak nekünk. Visszafordultam Liam-hez, kinek arca pár centire volt csak az enyémtől. Közelségétől szívem heves kalapálásba kezdett és megroggyant a térdem. El is estem volna, ha Liam nem tart erősen. Csak néztük egymást, lágyan, rajongással s szinte egyszerre mozdultunk a másik felé. Mikor ajkaink egymásra találtak, a közönség és a többi bandatag hangos éljenzésbe kezdett. Nem szakítottuk volna meg a csókot semmi pénzért sem, hisz mindketten erre vártunk régóta.

Úgy érzem, az életem most már teljesen sínre került, s ezt főképp Liam-nek, s az általa adott reménynek köszönhetem.

Dórinak!

Sziasztok! Gondolom nem bánjátok, ha a egy nagyon kedves embert a blogomon keresztül köszöntök fel! 
Dóri, íme az ajándékod tőlem, fogadd szeretettel!:

Szülinapodra

Ez az egyik legszebb nap az évben,

Mert egy angyalt pár éve megkértek az égben,

Hogy őrizze ezentúl a földeket,

A felhőket, rétet s az eget.

Most ünnepeljük érkezésének évfordulóját,

S ennek most jól meg is adom a módját!

Hisz ez az angyal a világon

Az egyik legkedvesebb barátom!

Szívemből kívánom: teljesüljenek vágyaid,

S soha el ne hagyjanak igaz álmaid!

Legyél a jövőben is az az ember, ki most is vagy,

Ki a szívekben örök nyomot hagy.

Ne legyen semmi gondod: ezt megérdemled,

Mert a kisangyal (és a kisördög is) ott van benned.:)

Hát így a végén már csak azt kívánom:

TE LÉGY A LEGBOLDOGABB EZEN A VILÁGON!

(Írta: Wendy)

BOLDOG SZÜLINAPOT DÓRI! :D 

Szülinapom!!!

Haliho!!

Ma lettem 22 éves, és egy kedves barátnőm ezt csinálta nekem: 

Szerintem tök szép..:D Elsírtam magam, amikor megláttam!:D 

Még majd jelentkezek később! Addig is legyetek rosszak!!!

Wendy voltam, aki 22éves lett...;)

Teardrops - Könnycseppek

Éééés TAPS!! Végre itt van az új novella, Harry-vel! Kellemes olvasást mindenkinek, remélem tetszeni fog! A kérésem az lenne, hogy a novella végén értékeljétek a novellát, és akár kommizhattok is, mert ebből fogom látni, hogy érdemes e koptatnom Tomókám billentyűit... (Igen, a laptopomat Tomónak hívják...xD)

Na akkor én már itt sem vagyok. Legyetek rosszak!

Wendy...

Teardrops - Könnycseppek

 Elegem van mindenkiből. Csak rohantam a sötét utcán, már azt sem tudom, merre. Végül egy hídnál kötöttem ki, amely a város határában áll. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a korlát felé, majd megálltam előtte. Már átvetettem mindkét lábamat rajta, mikor egy halk, mély hangot hallottam a hátam mögül:

- Kérlek, ne tedd ezt!- ijedten kaptam hátra a fejemet.

- Ki vagy te?- kérdeztem remegő hangon a tőlem kb. 10 méterre álló alaktól.

- A nevem Harry.- lassan indult el felém, mire pulzusom egyre gyorsabb lett.

- Ne gyere közelebb- kiáltottam rá remegő hangon.

- Jól van, jól van!- csitítgatott maga elé emelt kézzel, majd újra megszólalt:

- Mi bánt ennyire, hogy véget akarsz vetni az életednek?

Csak a sötét vízfelszínt kémleltem, majd vonakodva válaszoltam:

- Minden… Hogy senki sem szeret engem, hogy nem vagyok jó semmire,hogy mindent csak elrontani tudok!- a végén már megállíthatatlanul folytak a könnyeim. Észre se vettem, hogy Harry idő közben mögém lépett. Arra eszméltem, hogy átnyúlt a nem túl magas korlát felett, átkarolt a hónom alatt és visszahúzott. Miközben ezt tette, halkan sikkantottam egyet ijedtemben. Letett a korlát előtti betonra és letérdelt elém.

- Semmi sem elég jó indok arra, hogy egy ilyen gyönyörű lány, mint te véget vessen az életének.- beszéd közben leereszkedett mellém, az ölébe húzott és ringatott, mintha csak egy síró gyermek lennék. Nem bírtam ellenállni és hozzábújtam. Mélyen beszippantottam érzékien férfias illatát és némiképp lenyugodtam. Különös, hogy nem féltem Tőle. Sőt! Úgy éreztem, hogy Ő egy angyal, aki csak azért szállt le a Földre, hogy engem megmentsen. Vettem a bátorságot és felnéztem rá. A holdfényben tökéletesen szemre tudtam venni: zölden csillogó szemek, göndör haj, a fekete póló alól kirajzolódó izmok. Elállt tőle a lélegzetem, annyira helyes pasi. Mélázásomat Harry szakította meg:

- Te már tudod a nevemet, de én a tiédet még nem. Szóval hogy hívnak?- kérdezte lágyan mosolyogva.

- Mira vagyok- feleltem kissé megszeppenve.

- Nos Mira. Nem engedem, hogy kárt tegyél magadban. Mostantól én vigyázok rád.- mondta, s közben egyre közeledett hozzám. Lehunytam a szemem, majd megéreztem ajkait az enyéimen. Lágyan és érzékien csókolt, amitől teljesen elvesztettem a józan eszem. Hajába túrtam mindkét kezemmel, s kétségbeesetten simultam erős testéhez. Mikor elváltak ajkaink, kábán néztem fel rá.

- Most már biztonságban vagy.- szólt egy észveszejtő mosoly kíséretében, s én hittem neki… Feltétel nélkül… Örökké…

~ Vége ~ 

Itt a várva várt részlet!

Sziasztok!

 Hoztam egy kis részletet a legújabb novellámból. Még friss, mivel ma fejeztem be..:) Nem árulom el,kiről fog szólni, mi a lényege, csak annyit, hogy ez egy elég borongós, depressziós hangvételű novella lett. Elég rossz kedvem volt, amikor írtam, és ez érződik is rajta. Ja, és elég rövid maga a story is, úgyhogy ezáltal csak egy hangyafarknyi darabocskát kaptok belőle előzetesül. Na nem koptatom tovább a billentyűket, íme a részlet így névnapom alkalmából! :D


"Elegem van mindenkiből. Csak rohanok a sötét utcán, már azt sem tudom, merre. Végül egy hídnál kötöttem ki, amely a város határában áll. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a korlát felé, majd megálltam előtte. Már átvetettem mindkét lábamat rajta, mikor egy halk, mély hangot hallottam a hátam mögül:
-Kérlek, ne tedd ezt!- ijedten kaptam hátra a fejemet.
-Ki vagy te?- kérdeztem remegő hangon..."


Hát ennyi lenne mára! Ne kövezzetek meg a rövidsége miatt, please!! A folytatás majd szerintem csak vasárnap jön! Addig is, kitartást mindenkinek, és minden Nórának (köztük nekem is) boldog névnapot kívánok!
A kreatív manó legyen veletek! 

Wendy...